AZ AKCIÓ KEZDETE:
MÉG 23 NAP
AZ AKCIÓ VÉGET ÉR

Sajtóanyag 2015. 11.09

 

A Rendőrség részéről tartja: Óberling József r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője, az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság ügyvezető elnöke.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni annak jelentőségét és veszélyét, hogy ősszel a gépjárművezetők nem az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket. Ahogy közeledünk az év végéhez, mindezek még inkább jellemzőek. A járművezetők felelőssége a járművük őszi-téli felkészítése, valamint a saját szemük épségének, látásuk megfelelőségének biztosítása. A téli időszakot elérve már nem lehet azt mondani, hogy az ez irányú felkészülés időszerű lenne, ugyanis azon már túl vagyunk.

Ismételten felhívjuk a figyelmet a futómű, az akkumulátor, a gumiabroncsok, a világítás, a fékrendszer ellenőrzésére, a jól működő ablaktörlő, a jégkaparó, a jégoldó spray és a megfelelő ablakmosó folyadék vagy a páramentesítő használatára. Javasolt, hogy nagyobb követési távolságot tartva a szokásosnál lassabban vezessünk, illetve elsősorban a kezdő járművezetőknek és azoknak, akik a tavaszi, nyári hónapokban tanultak vezetni, érdemes gyakorolni egy kicsit forgalommentes úton vagy vezetéstechnikai pályákon.

Az őszi-téli közlekedés biztonságosabbá tétele érdekében a vezetéstechnikai képzések igénybevétele is fontosabbá válik, így a kampány által képviselt két lényeges, a „Látni” és a „Látszani” témakörökön keresztül arra is szeretnénk ösztönözni a közlekedőket, hogy a téli körülmények okozta közlekedési helyzetekre készüljenek fel. Emiatt is került be a mai programunkba az Önök részére szervezett különleges és célirányos tesztvezetés, mely remekül demonstrálja a Magyarországon előforduló, rossz látási viszonyok között előforduló hibákat. Emellett ma este a ZEISS-el karöltve és az egyik kereskedelmi rádió segítségével további 120 főnek egy téli vezetéstechnikai képzést biztosítunk profi instruktorok részvételével.

 

Kampányunkban október 1. óta jelenleg is arra ösztönözzük a gépjárművezetőket, hogy éljenek a felkínált lehetőségekkel, vagyis vizsgáltassák át az autójuk világító és fényjelző berendezéseit és ellenőriztessék a látásukat, mindezt továbbra is térítésmentesen. A vizsgálatokon megjelent gépjárművezetők részére a szervizek külön a kampányra készített igazoló lapot adnak át, mely igazolja, hogy a vizsgálaton részt vett és ott a járműve megfelelt a jogszabályokban előírtaknak. Javasolt, hogy a kapott igazoló lapot mindenki tartsa magánál a gépjárművével történő közlekedése során, és azt a közúti ellenőrzés alkalmával az intézkedő rendőrnek átadhatja. Ebből kifolyólag egy szabályszegés elkövetése esetén a jogkövetkezmények alól ugyan nem mentesíthet az igazolás, de esetlegesen a szankció alkalmazása során a hatósági mérlegelés alapja lehet. A www.latnieslatszani.hu weboldalon megtalálhatók az egyes szervizek, optikusok, illetve egy szerviz- és optikakereső szolgáltatás is segíti az érdeklődőket. Az optikusok és a szervizek elérhetősége megtalálható továbbá a TraffiHunter elnevezésű okostelefon-alkalmazás segítségével is.

 

A Rendőrség 2015. novembertől a kampány végéig, azaz december 10-ig a forgalomban résztvevő, valamint az álló járművek kivilágítására vonatkozó rendelkezések megtartását – az év egyéb időszakaihoz képest – kiemelten ellenőrzi. A világítási szabályok megszegése kapcsán a rendőr figyelmeztethet, helyszíni bírságot szabhat ki, vagy szabálysértési feljelentést tehet. Az eddigi rendőrségi ellenőrzések tapasztalatai alapján a gépjárművek vezetői esetében továbbra is jellemző hiányosság, hogy a járművek világítóberendezéseit nem rendeltetésszerűen használják, figyelmetlenség miatt nem cserélik ki az elhasznált izzókat, a világítás bekapcsolásáról megfeledkeznek, vagy éppen elmulasztják a megrongálódott vagy sártól szennyezett hátsó lámpa búrák javítását, tisztítását.